Nos a NATO együttműködés keretében

évek óta egy tucat amerikai hallgató ellátogat hozzánk, hogy a Nemzeti Közszolgálati Egyetembe immár beolvasztott Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetemen kapjon valamiféle továbbképzést. Ennek a csereprogramnak a keretében az amerikai tanárok rendszeresen meghívnak engem is előadni az átmeneti gazdaság és társadalom problémáiról, fejlődési lehetőségeiről. Ebben az évben az én előadásomra tegnap került sor.

Került volna.

A Hungária körúti ZMNE-kampuszon áramszünet volt. Nem működtek a számítógépek. Nem baj – mondtam – nekem nem kell az oktatáshoz feltétlenül számítógép. Igen ám, de a számítógép ahhoz kellett volna, hogy a magyar őrség beléptessen engem a laktanya területére. Nem baj – mondtam – engem mindenki ismer, felírják a nevemet egy cédulára. Talán csak nem lopom el a laktanyát.

Hja, azt nem lehet. Számítógépes regisztráció nélkül nincs belépés.

Megtartottam az előadásomat egy sörözőben a laktanyával szemben a Százados úton. Viszont látni kellett volna a 20 éves amerikai fiatalok arcát, amikor kezüket tördelve elnézést kértek a kellemetlen helyzetért.

Pedig engem jobban zavart a dolog, mint őket. Milyen hadsereg az, ami nem tud kezelni egy áramszünetet? Milyen benyomást szereznek az amerikai hadsereg jövőbeni tisztjei a magyar hadsereg állapotáról?

Mi lenne, ha külső hatalom megtámadna bennünket?

Azt hiszem én szégyelltem magam jobban.